Egy Csapat Mindannyiunkért

Dömsödi Ferenc

Igazgató, Író, Pedagógus

Gyermekkorom óta legfőbb vágyam, hogy minden ember jusson hozzá azon elméleti és gyakorlati tudáshoz, melyekkel környezet- és “szervezetkímélő” életmódot élve végre önmaga lehet egészsége kovácsa, és mindezt önzetlenül tovább is adja.. Hiszem, hogy valamennyi cselekedetünknek, végzettségünknek, diplomáink tudásbázisának e nemes célt kell szolgálniuk, így fentartható és elégedett Világban élhetünk.

Bartucz László

Műsorszervezés csoport vezetője

A kapcsolattartást és vállalati kommunikációt segítem. Végre olyan munkám lehet, amiben úgy érzem jól magam, hogy ezzel segítek is másoknak, külön öröm, hogy gyerekekről és pedagógusokról van szó. Köszönöm.

dr. Szilasi- Szalma Oszkár

gazdaság, jog, kommunikáció

Nagy örömömre szolgál hogy én is e cél megvalósulását segíthetem. Az előadások szervezésében, és előbbiekhez tartozó jogi orvoslatokban nyújtok segítséget.

Koltai Gabriella

Arculat, Marketing

Szüleimnek köszönhetően úgy nőhettem fel, hogy folyamatosan az értékesítés és marketing gyakorlatát és miértjeit hallhattam, a különböző alkalmakra pedig kézzel készítettük a kedves meglepetéseket. Így e pálya adott volt, és most folyamatosan lehetőségem nyílik kreatív ötleteim megvalósításához.

0
Connecting
Please wait...
Kérdésed van? Küldj üzenetet!

Jelenleg nem vagyok online elérhető, kérlek írj üzentet!

Neved
* Email címed
* Telefonszámod
* Írj Nekem, és amint gépközelben leszek válaszolok.
Login now

Need more help? Save time by starting your support request online.

Írd be a neved
* Email címed
* Írj Nekem
Elérhetőek vagyunk!
Visszajelzés

Kérlek írd le véleményed, hogy ezek alapján tovább fejlődhessünk, köszönjük!

Hasznos volt a csevegés?